Hó-fehér tested fekete bársonyban,
Mint gyöngyszem az ékszerdobozban
Kápráztattál el a pirkadatban.
Gyönyörű ében hajad elédbe hullva
Duzzadó nőiességed takarta
Csak a ködbe burkolódzó Nap sugára
Leshetett kebleid mély udvarába.
A folyó, mint egy vén megalkuvó,Szelíd barátsággal folytatta útját.
E gyöngyszem hosszasan bámulta
Ahogy keletkezik az örvény habja...
Mintha buja gondolata támadna!
S már-már ugrásra is készen állna!
Sajnos a kép csalóka, mert ez
Volt a kislány első szerelmi csalódása
...elhagyta szegényt az Ő mátkája.
Mögéje kerültem, s a távolban
Dermedten megálltam.
Szívem, torkomban és gyomromban
Egyszerre dobogott
Még a szavam is elfogyott
Bőre fehérsége elvakított
Ahogy a Napocska reá mosolygott.
Illemtudóan közelítettem
Mikor arra kért: Menj most innen!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése